azthittem, hogy tegnap nagyobb fájdalmat fog rajtam kifejteni, hogy ujra látom. de amugy nem. furcsa volt. bár nemmondanám, hogy neméreztem fájdalmat de olyan túlságosan erőset nem. igazábol csak mérges voltam rá. de mindig amikor rámnézett a kiskutya szemeivel akkor mindig elgyengültem.. utána észbekaptam hogyha hagyom akkor ujra beránt a mélybe és minden kezdődik elölröl (ami nemjo). szoval elmentem mellőle a Krisztiánhoz.. vele meg mindig jol elvagyok és amugy ők ketten utálják egymást (nemtudom miért) ,de utálják. mindegy. lehet jobb igy. kifelémenet kérdezte, hogy most haragszol? énmeg ezzel a kérdéssel leszédültem a lépcsőröl. nemestem le csak majdnem. és igazábol utánamse kapott vagy nyújtotta a kezét. szoval ha elestem is volna se biztos, hogy érdekeltem volna. amugy régen mindig vártam, hogy lássam.. mostmeg nem. bejött mosolygott énekelt, beszélt és ugy ennyi. lehet énvagyok érzéketlen de már semmitse vált ki belőlem. abszolute semmit. legalább nemszenvedek miatta hiába ;]
update: nemvolt semmiféle kiborulás. igazábol erőmse lett volna. ugyfájt mindenem. a kezem, a lábam, a szivem (bár inkább az érzés, hogy basszus megint láttam).. vagyis ha jobban belegondolok akkor nemis azfájt, hogy láttam őt. mindegy. álmos voltam. már 22felé aludtam azthiszem..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése